VIII. rész

6 komit kaptam az új részre! Hihetetlenül jólesik, hogy egyre többen írtok! Annak is nagyon örülök, hogy sikerült elnyernie a tetszéseteket! :) Igyekezni fogok a részekkel, ígérem :) Belefektetem minden energiámat, mert jelenleg ez az egyetlen blog van az általam vezetett 4 közül, amelyikbe dől az ihlet :) Köszönöm mégegyszer mindenkinek aki megdobott pár gondolattal, vagy csak a tetszését nyilvánította ki, értetek érdemes írkálni! :)

-Na mi van?

-Hogyhogy mi van? Ezt nekem kellene megkérdeznem!

-Dehogy is, én kérdezek! Most jártok?

-Járunk.. mi? Dehogy! -vágtam rá zavarodottan.

-Nem volt semmi?

-Azt nem mondtam, de erről még nem volt szó!

-Mi volt? -szaladt be anyu is az erkélyről.

-Istenem, hogy az embernek mellettetek nincs magánélete!

-Jó, csak tudnunk kell, hogy nézzünk rá, ha legközelebb itt lesz!

-Hoho, Marie, a legjobbat még nem is tudod! Itt maradt vele éjszakára!

-Jézusom! Jézusom! Ez nagyszerű! És, volt valami?

-Mire gondolsz?

-Hm hm hm.

-Soha. Egyetlen férfi sem fog úgy hozzám érni! Nem...

-Ugyan édesem, ezt te sem gondolod komolyan!

-De igen.

-De Belle, ez...

-Nem! Mikor ebben részem volt, az 12 öltésembe került.

-De kicsim, ha a szerelmeddel csinálod az annyira csodálatos tud lenni. Szerinted, te hogy születtél, mondd!?

-Nekem nincs hitem a férfiakban, anya!

-Ezen vesztetek össze az este is. Ő nem az a mocsok aki bántott. Imádnivalóan viselkedik veled.

-Igazatok van. Ez mind így van. Viszont én nem merek egyetlen fiúhoz sem úgy közeledni. Ez van!

-Jó, szerintem ez ostobaság, és erre te is rá fogsz jönni, ha egy kicsit közelebb kerültök egymáshoz. Mégcsak most jöttetek össze, nem azt mondom, hogy most azonnal. Randizgassatok, szerelmesedjetek be...

-Anyu, ki mondta, hogy összejöttünk? -nevettem fel.

-Jó, érted, hogy mire akartam kilyukadni!

-Nem kérte meg, hogy legyél a barátnője?

-Nem. Veszekedtünk, utána pedig csendben feküdtünk. Énekelt nekem. Megcsókoltam.

-MI? MEGCSÓKOLTAD? -sikított fel anyu, én pedig a tenyeremet az arcába nyomtam.

-Shhhhs már, mondtam, hogy itt van!

-Bocsánat, csak annyira örülök, hogy végre van valakid!

Visszamentem a szobába. Zayn még mindig édesen aludt. Nem gondoltam volna, hogy átalussza a ricsajozásunkat. Leültem mellé az ágyra és megsimogattam a békés arcát. Megmocorgott, de nem ébredt fel. Odahajoltam hozzá, és elkezdtem apró puszikat nyomni az arcára. Közben kuncogtam, ahogy mocorgott, majd felnyögött.

-Jóreggelt, hétalvó! -puszilgattam még mindig az arcát.

-Mmmmm... -fordult a másik oldalára.

-Naaa! -nevettem. -Ébresztő!

-Nem akarok. -motyogott.

-Ilyen rossz természeted van? Akkor nem is alszok veled többé!

-Dehogy is, szófogadó vagyok. -pattantak ki a szemei egyből.

-Na azért!

-Jóreggelt. -felült és kedvesen rám mosolygott.

-Jóreggelt! -egy hosszú puszit adtam a szájára.

-Már is jó. -mosolygott.

-Édes vagy. -öleltem magamhoz és leborultam vele az ágyra. Mindketten nevettünk.

-Ki kéne mostmár mozdulnunk itthonról. Napok óta itt kuksolunk.

-Igen, de csak a magad nevében beszélj, én mindennap mászkáltam! Ide is el kellett jutnom valahogy!

-Jó, ne kekeckedj velem!

-Miért is ne? -kezdett el csikizni!

-Ne! -nevettem fel.

-Mit is mondtál? Nem hallottam!

-Ne! -egyre jobban kezdett csikizni.

-Ne, ne ne! -már alig kaptam levegőt, de csak nem hagyta abba. -Igen igen Zayn ezaz! -erre abbahagyta. Felpattant mellőlem.

-Te kis szemét! Gyere csak ide, megkeserülöd! -nevettem el magam, pedig komolynak akartam látszani. Nem nagyon sikerült... sebaj.

-Mit kapok, ha odamegyek?

-Nem verlek meg!

-Huhuhuuu ezt most vegyem fenyegetésnek? -csipkelődött.

-Nem, ez csak szimplán egy baráti ajánlat! -nevettem fel.

-Aha, tartsd meg az ajánlataid. -indult el az ajtó felé, én meg ráugrottam. Szó szerint ráugrottam, mint egy kismajom. A földön kötöttünk ki, én nevettem, ő meg nyavalygott, mint egy kislány.

-Auuuuu.

-Ne nyávogj már! -nevettem.

-De fáj itt! -mutatott a könyökére. Nyomtam rá egy puszit.

-Meggyógyultál!

-Nem, itt is fáj! -mutatott az oldalára. Nyomtam egy puszit rá, igaz csak pólón keresztül.

-Nem panaszkodsz tovább?

-Hát van egy hatásosabb módja annak, hogy befogd a számat. -ült ki egy pajzán vigyor a képére.

-Hm, mi lehet az... -közel hajoltam és egy puszit nyomtam a szájára. Utána ráhajtottam a fejem a mellkasra.

-Annyira jó, hogy itt vagy velem! A világ legszerencsésebb embere vagyok, hogy törődsz velem.

-Persze, hogy törődöm veled, nagyon megkedveltelek.

-Csak kedvelsz? -néztem fel rá.

-Talán több annál. -mosolyodott el. Felálltam és felhúztam őt a földről.

-Sohasem volt még pasim, nem tudom milyen lehet, ha viszont szeretnek. De tuti, hogy olyasvalakit szeretnék magamnak, mint amilyen te vagy... szóval...

-Szóval? -fürkészte kíváncsian a tekintetem.

-Én nagyon boldog lennék melletted.

-Én még boldogabb! -mosolyodott el, majd felkapott és megpörgetett a levegőben.

Pár óra múlva...

A parkban sétáltunk Zaynnel. Egy iszonyat szexi fehér szövetkabát volt rajta, és fekete farmer, rajtam meg pont fordítva. Fekete kabát, fehér farmerrel. Úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk ebben a szerkóban, mint Yin és Yang. Fel is nevettem, mikor eszembe jutott, hogy van is egy ilyen tetkója. Nagyon hűvös volt annak ellenére, hogy nyár eleje volt, ezért beültünk egy kisebb kávézóba. Elég eldugott kis ficakban volt, ez olyan kis meghitt helynek tűnt. A kandalló mellé ültünk, ahol ugyan épphogy lobogott a tűz, mégis olyan hangulatot adott a helynek, hogy már ezért érdemes volt bejönni.

-És most mondd el szépen milyen érzés volt életedben először beleélvezni egy lányba! -ordított a mellettünk lévő asztalnál ülő pasi a mellette ülőnek. Na igen, minden helynek elveszhet a varázsa.

-Tahó. -rázta meg a fejét Zayn. Aztán belenézett mélyen a szemeimbe, és közelebb hajolt. Én is közelebb hajoltam. Halkan kezdtünk el egymással beszélgetni. Olyan jó volt így, teljesen meghitt hangulat uralkodott el rajtunk. Egy párszor puszit is váltottunk. Az a benyomásom támadt, hogy az eddigi tapasztalataim alapján a csók az, ami a legeslegjobb dolog azok közül, amit a pároddal csinálhatsz. Olyan bizalmas kötelék, amit sehol máshol nem húzol meg két ember között. Jó esetben... az meg a másik, hogy egész jól belejöttem. Már nem bénázok annyira, mint a legelső alkalommal. Igen, határozottan ügyesebbnek érzem magam. Erre a gondolatra el is mosolyodtam.

-Na mi van? -mosolygott Zayn.

-Semmi, csak gondolkodtam valamin.

-Min?

-Ezen?! -nyomtam egy hosszú puszit a szájára.

-Jó gondolat volt. Még egy teát?

-Jöhet. -mosolyodtam el, miközben a muffinomat majszoltam.

A délután nagyszerűen telt, olyan boldognak éreztem magam, mint még soha. Zayn hazakísért, és pár puszival elköszöntem tőle. Bárcsak most is maradhatott volna éjszakára... sajnos nem tehette. Egy kicsit gondolkodni akartam, ezért felmentem a tízemeletes panelház tetejére. Gyakran járok fel ide, olyan jó itt gondolkodni. És innen belátni az egész várost. Még a távolban a London Eye-t is, ami télen gyönyörű a kivilágíts miatt. Becsuktam a tetőre felvezető ajtót, és leültem az egyik kémény tövébe, ahol mindig ülni szoktam. Épp, hogy leültem, elindultak a könnyeim. Nevettem. Ha most látott volna valaki, tuti, hogy teljesen bolondnak nézett volna, pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb volt. Örömkönnyek voltak azok. Örömkönnyek, melyek a szív leggyönyörűbb érzésének hatására törtek elő.

-Szeretlek! -motyogtam. -Annyira szeretlek!

VII. rész

Meghoztam a new részecskét, olvassátok szeretettel! :) Puszmusz :)

Remegő kezekkel nyitottam fel a laptop tetejét újra. Szemeim megakadtak a wikipédián. Zayn Malik. Született: 1993. január 12-én, Bradfordban. Félig angol, félig pakisztáni. Idegességemben kinyomtam a keresőt és kikapcsoltam a gépet. Bezuhantam az ágyba, és elkezdtem bömbölni. Ekkor meghallottam, hogy hazajöttek anyáék. Dörömbölve rohantam ki, és egyből nekiugrottam Kate-nek.

-Te tudtál erről, igaz? Tudtad, hogy honnan valósi?! Felelj!

-Mi... mi van?

-Tudtad, hogy Zayn pakisztáni, ugye?

-Én... csak...

-Szóval tudtál róla! Aljas szemét vagy, remélem most igazán örülsz a fejednek!

-De várjunk csak. Én most valamit nem értek. Nem úgy volt hogy Tá... szóval onnan jött?

-Nem. Apai ágon pakisztáni. Ezt adta ki a google kereső.

-Google kereső? Félelmetes, hogy mindenkire rá lehet keresni.

-Ő valami ismert személyiség, de ez sem érdekel már. Csak veled még el kell számolnom!

-Jó, én tudtam róla, de ha elmondtam volna, akkor soha az életben nem álltál volna szóba vele! Gondolj arra, hogy még így is nehezedre esett, hogy összebarátkozz vele!

-És ezután még annyit se fogok vele beszélni! Olyan szemét vagy, Kate! -zokogtam. -Csak szeretném megtudni, hogy miért? Mire volt ez jó?

-Micsoda? Én csak jót akartam!

-Sikerült! Hagytad, hogy beleszeressek! Egy pa... -csuklott el a hangom. Megráztam a fejem, majd sarkon fordultam, és kirohantam a szobából.

Kate szemszöge:

Döbbenten néztük egymást Marie-vel. Az ajtót figyelte, miután a lánya távozott. Elmosolyodott, majd könnyekkel teli szemekkel rám pillantott.

-Belezúgott Zaynbe? Ezt mondta? -kérdezte a sírástól remegő hangon.

-Én úgy hallottam.

-De hiszem ez egy... csoda! Az én kislányom annyi fájdalom és szenvedés után végre szerelmes!

-Volt. Tuti, hogy most kiábrándult belőle.... fel kellene hívnom Zaynt.

-Mert?

-Tudnia kell róla, hogy hányadán állnak most a dolgaik.

-Lehet, hogy ő maga mondta el neki. Ne feledd, volt itt a mai nap.

-És ha nem? Mi van ha máshonnan tudta meg? Akkor viszont Zaynnek tudnia kell róla!

-Hát jó, meggyőztél.

-Felhívom, max elismeri, hogy tőle tudja.

-Igazad van!

Belle szemszöge:

Az ágyamban ültem, felhúzott lábakkal, arcomat a térdeimre fektettem. Kattogott az agyam össze-vissza. A délutáni csók körül forgott minden gondolatom. Pakisztáni... pakisztáni, és nem mondta el nekem. Miért csapott be? Simán elmondhatta volna az igazat, akkor sem közeledtem volna felé másképp. Bár, ha jobban meggondolom, lehet, hogy mégis. De most nem is ez a lényeg. Becsapott! Inkább ne mondott volna semmit a származásáról. Még az is jobb lett volna annál, hogy a szemembe hazudik. A nagy gondolkodásomat a telefonom csörömpölése szakította félbe.

Ismeretlen szám keresett. Felvettem, de nem szóltam bele.

-Belle, én vagyok! -vidám volt a hangja.

-Szemét vagy. -csuklott el a hangom a sírástól, és kinyomtam a telefont. Pár másodperc múlva újra keresett, fel sem vettem, csak kinyomtam.

Kate szemszöge:

-Mostmár kicseng. -mosolyogtam Marie-re. Az eddigi hívásaimnál mindig foglaltat jelzett.

-Igen?

-Itt Kate. Van egy kis gáz. Vagyis nem tudom, hogy hogy álltok, de tudja, hogy...

-Micsoda?

-Hát, hogy te pakisztáni vagy.

-Basszameg... odamegyek!

-Nem biztos, hogy jó ötlet!

-De, muszáj ezt tisztáznom vele, a telefont meg nem veszi fel. Egyszer felvette, akkor is csak annyit mondott, hogy "szemét vagy".

-Jó, akkor lelépünk itthonról Marie-vel.

-Köszi. Sietek!

-Szia. -nyomtam ki a készüléket.

-Nemsoká jön. Beengedjük, aztán lelépünk, jó? Jó lenne, ha maguknak tudnák tisztázni a dolgaikat.

-Egyetértek! Akkor le sem vetkőzöm. -mosolyodott el. -Remélem megoldják, olyan aranyosak lennének együtt.

-Igen, szerintem is! -mosolyodtam el.

Körülbelül negyed óra múlva ért oda hozzánk Zayn, mi pedig ahogy beengedtük, csendben kisurrantunk az ajtón, magukra hagyva őket. Féltünk kicsit, hogy mégis mi fog kikerekedni ebből az egészből, de rájuk bíztuk, ugyanis ezt nekik kell megoldaniuk.

Belle szemszöge:

Kedvetlenül turkáltam a könyvespolcomon, keresgélve egy esetleges érdekes könyv után, de minden hiábavaló volt. Ami felkeltette volna az érdeklődésemet, azt már minimum egyszer elolvastam, a többi meg csak porfogónak volt jó. Kopogtak az ajtón.

-Gyere! -szóltam ki, anélkül, hogy megfordultam volna.

-Khmmm. -egy ismerős hangot fedeztem fel. Olyan gyorsan fordultam meg, hogy majdnem felborultam.

-Ide ne gyere hozzám!

-Belle, kérlek! -jött beljebb, becsukva maga mögött az ajtót.

-Nem érdekelsz!

-Belle...

-Miért vertél át, mondd?!

-Miért? Pont ezért! Most más vagyok a szemedben? Más lettem így, hogy tudod, hogy ki vagyok? Csalódnék, ha igent mondanál. És nagyon fájna.

-Nekem meg az fájt, hogy átvertél!

-Belle. Figyelj! Egy embert az határoz meg, hogy honnan származik? Te komolyan ezt gondolod? Igyekeztem a leggyengédebben viselkedni veled. Próbáltam kedvesen közeledni feléd, hogy elhidd, hogy attól, hogy ugyanabból az országból származom, mint az a mocsok, aki bántott, még nem vagyok olyan, mint ő! Nem skatulyázhatsz be csak azért, mert az apukám onnan jött, ahonnan! Belle, én nem az a férfinak nem nevezhető csótány vagyok! Komolyan nem számít, hogy igyekeztem, hogy elnyerjem a bizalmad? Nem tudom mit tehetnék még... sajnálom, ha ez neked nem volt elég. Tényleg azt gondolod, hogy olyan vagyok, mint ő? -nem válaszoltam. Lehajtotta a fejét, majd megfordult, és indult volna kifelé.

-Zayn!

Megfordult. Tekintete az arcomat fürkészte. Lehunytam a szemem és sóhajtottam egy nagyot, mielőtt belekezdtem volna a mondanivalómba. Jobbnak láttam, ha nem csapom agyon a lehetőséget ostoba, semmitmondó szavakkal. Közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Csak egy hosszú szájrapuszi lett belőle. Homlokomat az övéhez nyomtam finoman.

-Dehogy hiszem, hogy olyan vagy, mint ő! Rohadtul sajnálom, kérlek bocsáss meg nekem! Bocsáss meg! Ne haragudj! -puszilgattam az arcát.

-Semmi baj. -mosolyodott el. -Megértem, hogy... szóval megértem.

-Nincs mentségem! Te nem ő vagy. Nagyon jól tudom, és érzem! Sz.... -Jézusom. Majdnem bevallottam neki, hogy kedvelem őt. Szerelmesnek nem mondanám magam, bár fogalmam sincs, az milyen érzés lehet.

-Szerintem én most megyek. Csak azért jöttem, hogy ezt tisztázzam. -mosolyodott el, majd miután hagyott egy puszit az arcomon, elindult kifelé. Utána léptem, és megfogtam a karját. Visszafordítottam magam felé, és megöleltem. Nyakába temettem az arcomat.

-Maradj!

-Maradjak?

-Igen, maradj itt velem, kérlek! -néztem fel kérlelően barna szemeibe. Elmosolyodott.

-Rendben van, maradok.

-Köszönöm! -egy puszit nyomtam a szájára.

Az ágyon feküdtünk, én megint az ölelésébe zárva.  A hajammal játszott, én pedig hallgattam a szíve egyenletes ütemét. Nagyon megnyugtató volt. Ekkor eszembe jutott valami.

-Zayn!

-Hm?

-Te híres vagy?

-Ez meg honnan jutott eszedbe? -kuncogott fel.

-Igazából ezt is akkor láttam, mikor be akartalak követni twitteren. Onnan indult ki ez az egész. Megláttam, mennyi követőd van, és beírtam a neved a google-be. Ott dobta ki ezt is.

-És abból nem derült ki?

-Nem, mert lecsaptam a gépet. Begőzöltem, mint egy idióta.

-Értem. -nevette el magát. -Énekes vagyok. Az X-faktorból kerültünk ki a srácokkal. Harry, Liam, Louis és Niall társaságában alakítok egy csapatot. One Direction.

-Én még sosem hallottam rólatok. Mondjuk eléggé elzárkózott életet élek. Tv-t se nagyon nézek, meg semmi. De ennek örülök, legalább énekelhetsz nekem! -öleltem magamhoz egy kicsit erősebben, szorosan hozzábújtam.

-Szeretnéd? -mosolygott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

-Igen. -mosolyodtam el én is.

-Hát jó. Mit szeretnél, mit énekeljek?

-Egyet a számaitok közül!

-Hm... lássuk csak. Khm. When he opens his arms and holds you close tonight, It just won't feel right, coz I can love you more than this...

-Ez nagyon szép. -mosolyogtam. -Egyszer előadjátok majd nekem?

-Neked? Neked egy külön számot fogok írni! -mosolyodott el.

-Oh, és mi lesz a címe?

-Örökké. 

Felemeltem a fejem, és pár másodpercig mosolygó szemeibe meredtem. Aztán lassan megcsókoltam.

Arra keltem, hogy valaki bökdösi a karom. 

-Mmmmm... -fejem fel le hullámzott Zayn mellkasán. Elmosolyodtam. Aztán kinyitottam a szemeimet, és felnéztem rá. Olyan volt, akár egy angyal. Békés. És édesen aludt még. Megint éreztem, hogy bökdösnek. Akkor ez nem lehetett Zayn...

-Te meg? -néztem fel Kate-re, aki lélegzetvisszafojtva kuncogott, nehogy felébressze Zaynt.

-Ajj, annyira cukik vagytok! -suttogott. -Látom kibékültetek, nagyon örülök neki. 

-Megbeszéltük. -mosolyodtam el, majd lemásztam Zaynről, és kisurrantunk a szobából.  

VI. rész

Meghoztam az új részt, meglódultak az ihleteim és gondoltam gyorsan begépelem, mielőtt kárbavesztek volna a gondolatok! :D Jó olvasást hozzá, remélem nem kapok pofonokat gondolatban érte. Semmisem tart örökké! :D



-Félek, Zayn... -motyogtam a nyakába. Az ágyamon feküdtünk, Ő a hátán, én pedig a mellkasára fektettem a fejem. A hajam simogatta, másik keze pedig az enyémmel volt összekulcsolva.

-Mitől félsz?

-Ettől az egész szituációtól. Félek... félek, hogy beléd szeretek. 
Felemelte a kezem és egy csókot nyomott a kézfejemre. A hátamat kezdte el simogatni gyengéden.
-És az olyan rossz lenne?
Felnéztem rá. Felkönyököltem, a teste mellett megtámaszkodva és álltam a pillantásait.
-Igazából nem. Vagyis. Nem tudom. Most aranyosnak tűnsz. De nem tudom elhinni, hogy egy férfi hozzám szerelemmel közeledjen. Fogalmam sincs milyen érzés az, mikor úgy kelsz fel reggel, hogy valaki rádmosolyog, megcsókol. Fogalmam sincs, hogy milyen érzés, hogyha szeretsz valakit, és az a valaki megcsókol. Nem tudom elképzelni sem.
-Próbáljuk ki! -mosolyodott el csillogó szemekkel.
-Hát... én... izé...
-Ne aggódj. Bízz bennem! -szemei kedvesen csillogtak. Önbizalmat adott. Feloldódtam. Már nem féltem annyira attól, hogy kipróbáljak valamit, ami olyan új volt még nekem.
-Én... hát jó. -közelebb hajoltam hozzá egy picit. Orrommal finoman végigsimítottam az övén. A szemébe néztem és mosolyogtam. Ő is elmosolyodott, majd lenézett a számra. Bepánikoltam.
-Zayn!
-Igen? -mosolygott. Istenem. Tud ő mást is, vagy csak ilyen aranyosan mosolyogni?
-Hát... mi lenne, ha inkább te lennél a domináns? Fogalmam sincs, hogy kell!
-Érzésre. Ahogy jó.
-Kérlek. -nyomtam egy puszit az arcára. Átfordított a hátamra és felém tornyosult. Eszembe jutott a jelenet 10 évvel ezelőtt. Becsuktam a szemem és egy könny csordult le az arcomon.
-Egyszer el fogom érni, hogy ezek a fájó emlékek végleg kitörlődjenek az emlékedből. Jobban mondva ha elfeledtetni nem is tudom veled... de megpróbálom csillapítani a fájdalmat. A szerelmemmel. -nyomott apró puszikat az arcomra. Megnyugodtam. A helyzet ugyan hasonló volt, mint anno, Ő is felettem tornyosult, meg az a szemétláda is... mégis annyira más volt ez az érzés, mint az, amikor mérhetetlenül féltem attól a mocsoktól. Egyre lassabban puszilgatta az arcom. Lélegzetvisszafojtva figyeltem. Élveztem, ahogy puha ajkai óvatosan érintették a forró bőrömet. A szám mellé közvetlenül nyomott egy puszit, majd felnézett rám.
-Csókolj meg! -suttogtam, és a hajába túrtam.
-Nem akarom, ha te nem szeretnéd.
-Szeretném! -mosolyodtam el.
-Biztos?
Bólintottam. Elmosolyodott. Lassan lehajolt hozzám, és ajkait finoman az enyémekre nyomta. Sóhajtottam egyet. Ujjaimat dús fekete hajában jártattam. Filmeken láttam már, hogy kb mi a technikája a dolognak, annak ellenére, hogy sosem próbáltam. Óvatosan beszívtam az alsó ajkát. Aztán felnézett rám.
-Belle... -suttogott.
-Még... -mosolyodtam el, és közelebb húztam magamhoz az arcát. Megint megcsókolt. De már nem álltunk meg ennyinél. Éreztem, hogy lángba borult az arcom, mikor a nyelvem találkozott az övével. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon jól csinálom e, de igyekeztem hasonlóan tevékenykedni, mint ahogy Ő tette. Hangos cuppanással váltak el ajkaink. 
-Ez még nem jelenti azt, hogy hozzád kell, hogy menjek, ugye? -csipkelődtem vele, mire ő felnevetett.
-Nem, nem jelenti. -mosolygott. -De remélem nem volt olyan szörnyű.
-De igen, az volt. -ráncoltam össze a szemöldökömet.
-Persze! Köszi szépen! 
-Jól van már! -két tenyerem közé fogtam az arcát, és felbátorodva közelebb húztam Őt, egy szájrapuszira. -Ne duzzogj! 
Megcsörrent a telefonja.
-Ahhhhjjjj.... ezt nem hiszem el! 
-Vedd fel, hátha fontos!
-Nem akarom...
-Zayn... -mosolyodtam el.
-Na jó.. felveszem. -kezdett el kutatni az éjjeliszekrényen a telefonja után.  
-Igen? ... Most? ...De... Jól van. -nyomta ki.
-Látod, mondtam én, hogy fontos volt!
-Nagyon. Most el kell mennem.
-Menj csak. Nem fogok sírni utánad!
-Muszáj volt, mi? -nevetett fel. Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam gonoszul. Felvette a cipőjét. én pedig kikísértem.
-Este hívlak, jó? -mosolyogva közelebb húzott magához.
-Nem bírsz élni nélkülem, mi? -csipkelődtem.
-Nem bírok. -meredt a szemeimbe komoly arckifejezéssel. Rettenetesen zavarba jöttem.
-Jól van na, ne hízelegj! -tereltem el a figyelmét az összezavarodottságomról.
-De nehogy sírj utánam! -mosolygott.
-Nem fogok, ne aggódj, csak menj már!
-Puszit se kapok? -biggyedt le a szája.
-Nem!
-Naaaaa...
-Gyere te követelőző! -húztam magamhoz a karjánál fogva. Egy apró puszit nyomtam az arcára.
-Csak ennyi?
-Telhetetlen!
-Nem is!
-Kapsz mégegyet, de utána sicc!
-Igen is! -közel hajoltam megint, és egy hosszú puszit nyomtam a szájára.

-Akkor szia. -mosolyodott el.
-Szia. -viszonoztam a mosolyt. Becsuktam az ajtót és a hátammal nekidőlve lecsúsztam a földre. Ezernyi kérdés kattogott az agyamban. Elindultak a könnyeim és hangos zokogásba fulladtam. Perceken keresztül csak peregtek a könnyeim, majd felemeltem a tekintetem és felnevettem.
-Én akarom Őt... vele szeretnék lenni! -felpattantam, és a tükör elé lépve magamat kezdtem el bámulni. Elég szép vagyok ahhoz, hogy egy ilyen fiút a magaménak tudhassak? Csak tetszek neki, ha ennyire érdekli, hogy mi van velem, nem?
Aztán másvalami jutott eszembe. Nagy mellénnyel mondtam neki, hogy nem fogok sírni érte. Erre mi az első, ahogy kiteszi a lábát innen? Elkezdek bömbölni, mint egy csecsemő. Miért vált ki belőlem ennyire furcsa érzéseket? A szívem majd ki akar esni a mellkasomból, mikor hozzám szól, megérint, és az előbb, mikor megcsókolt. Ez lenne a szerelem? Ennyire jó érzés lenne? Aztán eszembe jutott a csók. Életem első csókja. Sokak szerint az emberek többsége megbánja, hogy kivel és hol csattan el az első. Akkor én lennék a kivétel? Minden tekintetben tökéletesnek éreztem. Még most is érzem, ahogy finoman megszívja az alsóajkam, ahogy a meleg lehelete csiklandozza az arcomat. Megint előjött az a jóleső érzés... azt hiszem sikerült elérnie, amit előtte még egy férfinak sem. Megbízom benne.




Zayn szemszöge:

-Remélem rohadt fontos volt, hogy idejöjjek. -morogtam Louis-nak, aki a parkban várt.
-Ami azt illeti nem annyira, csak szerettünk valamit megbeszélni veled. A  többiek a Starbucksban várnak. De te miért vagy ennyire durcás?
-Mert éppen valakivel voltam.
-Ohohohooo valaki csajozik?
-Nem nyilatkozom.
-Ne legyél már ilyen sejtelmes!
-Nagyon különleges lány és szeretném megóvni mindentől és mindenkitől.
-Ennyire bejön?
-Eléggé. -mosolyodtam el.
-Mindegy, nem is faggatlak akkor, majd úgyis kihúzok belőled minden részletet! Na gyere! -indultunk el a Starbucks felé.
Beültünk a kávézóba Harry és Niall jelenlétében. Liam nem volt ott. Fogalmam sincs, hogy miről folyt a szó, teljesen elbambultam. Niall és Harry bőszen válaszolgattak Lou kérdéseire. Nekem máson se járt az eszem, csak Belle-en. Olyan édes, teljesen kikészít. Szeretném, hogy mindig csak velem lehessen, megcsókolhassam, magamhoz ölelhessem, hogy...
-MAYDAY MAYDAY, ELVESZETT M.A.L.I.K. A KISREPÜLŐGÉP! -ordított a fülembe Lou.
-Istenem te állat. Nem veszett el semmilyen M.a.l.i.k. kisrepülőgép. Mi? Nem is vagyok repülő.
-Mi van veled, olyan hallgatag vagy ma!
-Szerelmes! -motyogta oda Lou Harrynek suttogásnak nem nevezhető módon.
-Nem vagyok szerelmes, csak van egy lány, aki...
-AKIBE SZERELMES VAGY!
-Lehetséges lenne, hogy ne kelljen a fül-orr-gégészetre mennem egy beszélgetés után, Louis? -erre mindhárman felnevettek.
-Csak tetszik. Ennyi az egész.
-Majd lesz ott még más is. -húzogatta a szemöldökét Harry.
-Ő teljesen más.
-Mert? Frigid? -nevetett.
-Nem vicces, hanyagoljuk a témát, jó?
-Frigid nővel ne kezdj ki, tapasztalatból mondom rohadt szar úgy melléfeküdni, hogy már a látványától merevedésed lesz és utána nem élheted ki a vágyaidat!
-Jó nagy bunkók vagytok, köszi szépen. -álltam fel és kimentem onnan.



Belle szemszöge:

Beültem a gépem elé. Felmentem a netre, hogy twitteren be tudjam követni Zaynt. A lélegzetem is elakadt, mikor megláttam, hogy 7millió követője van. Nem nagyon értettem a dolgot. Ennyire elszeparált lennék?
Fogtam a laptopom és kimentem a konyhába. Bepötyögtem a nevét a google-be. Kiadott egy tucatnyi találatot. Zayn Malik, félig angol, félig pa... kikerekedtek a szemeim és lecsaptam a gépem tetejét. Félig angol, félig pakisztáni... miért nem mondta el nekem? Tulajdonképpen most átvert? Ha azt nézzük igen. Az arcom vérvörössé változott. Könnyeim lezúdultak az arcomon...

 

V. rész

Halihó! :) Meghoztam az új részt! Ezúton is szeretném megköszönni a kommentelőknek, jólestek a pozitív szavak:) Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni a részhez, csak, hogy kis nyugis, nincs benne semmi komoly történés... úgyhogy jó olvasást! :)

A nap a szemembe sütött, mégsem erre keltem fel, hanem, hogy mellettem lesüllyedt az ágy. Csak az első, amit láttam a vörös fény volt. Hogy aludhattam ennyit? Már másnap reggel van... csak délelőtt süt be a szobámba a nap. Megdörgöltem és fáradtan felemeltem a szememet az illetőre, aki lenyomta mellettem az ágyat.

-Jesszusom, te meg hogy kerültél ide? -ugrottam fel gyorsan ülő helyzetbe.

-Neked is szia. -mosolygott rám kedvesen.

-Bocsánat, szia. Csak megleptél.

-Ez volt a célom.

-Anyu?

-Elment vásárolni Kate-tel. Pont akkor jöttem, de beengedtek, hogy keltselek fel.

-Régen?

-Kb. 3 perccel ezelőtt. -mosolygott.

-Értem. -mosolyogtam rá vissza. -Akkor az akciódat sikeresen véghez vitted!

-Nem igazán...

-Mert? -lepődtem meg.

-Mert gondolhatod, hogy nem azért jöttem, hogy felébresszelek és menjek is a dolgomra.-kacsintott egyet.

-Miért nem lepődtem meg ezen. -forgattam meg a szemeimet. -Szóval minek köszönhetem a látogatásod?

-Ha kapok egy puszit, talán elmondom! -jelentette ki pajzán vigyorral az arcán.

Megdobogott a szívem és tuti, hogy el is vörösödhettem. Gondoltam miért is ne, egyszer élünk!?

Nyomtam egy puszit az arcára, majd mikor visszanéztem rá láttam, hogy fülig ér a szája. Szemei kedvesen csillogtak.

-Ne nézz így rám!

-Miért, hogy nézek?

-Cukin! Még a végén elhiszem, hogy az vagy!

-Az is vagyok. -hajolt közelebb egy picit és eltűrte a hajam a fülem mögé.

-Kócosan is gyönyörű vagy, tisztában vagy vele?

Menthetetlenül zavarba jöttem. Megköszörültem a torkomat és kiugrottam az ágyból. Zayn mozdulatlan maradt, és egy "ahh"hangot hallatott. Ekkor jutott eszembe hogy talán ezt nem kellett volna... egy szál bugyiban és egy "has kivan topban" álltam előtte. Ahogy ez leesett megfordultam, hogy ne legyen teljes rálátása a falatnyi bugyival "fedett" popómra.

-Ezért már érdemes volt ma feljönnöm. -tátott szájjal meredt rám, majd felállt, és a szemeimbe nézve gyorsan elém lépett. Kezét a csípőmre csúsztatta. Beleremegtem érintésébe... ahogy meleg kezei a derekamra vándoroltak hátul, majd egészen feltolta őket a lapockámig, ezáltal magához húzva engem egy kicsit. Beszívtam az illatát, ami kicsit elbizonytalanított. Lehunytam a szemeimet és érezhetően elkezdtem remegni.

-Remegsz. -suttogta.

-Félek...

-Mitől félsz?

-Tőled. -néztem fel rá könnyes szemekkel. Nem sok kellett hozzá, hogy leguruljon a könnycsepp a borzalmas emlékek előjövetele során... Ujjaival gyengéden letörölte őket, majd a nyakamra csúsztatta a kezét. Hüvelykujjával gyengéden cirógatta a fülem mellett a bőrömet az arcomon, ami olyan jóleső és megnyugtató érzés volt.

-Nem kell, hogy félj tőlem. -nézett mélyen a szemeimbe. -Soha az életben nem tudnálak bántani téged. Soha, érted?

Gyönyörű barna, hosszú szempillákkal körülvett szemeiből őszinte csillogás tükröződött. Egy olyan különleges érzés szabadult fel a gyomomban, mint ezelőtt még soha senki közelében sem. Talán a szempillák tették olyan ellenállhatatlanul édessé a pillantásait. Az istenért is, annyira tetszett benne valami! Végigfuttattam a pillantásaimat az arcán. A határozott állvonalán, a viszonylag hegyes orrán, a szemöldökén, a száján. Aztán visszapillantottam azokra a gyönyörű aranyszemeire, amit a hosszú pillák barátságossá tettek. Egyre jobban és jobban tetszett nekem. Elmosolyodott.

-Min gondolkozol? -suttogta.

-Én csak... -visszapillantottam az ajkaira, és megnyaltam az enyémeket ösztönösen. Sohasem csókoltam még meg senkit sem. Most mégis hajtott a kíváncsiság. Fogalmam sincs, hogy mit hogy kell csinálni, és rohadtul féltem is, mégis kattogott az agyam, hogy mi lenne, ha megpróbálnám? Talán Zaynnek sem lenne ellenére. Aztán lebeszéltem magam erről a gondolatról és megrázva a fejem ismét a szemébe néztem. Kíváncsi tekintettel találtam szembe magam.

-Én...

-??

-Csak... -sóhajtottam egy nagyot. -Csak...

-Csak? -mosolygott kedvesen.

-Csak szemügyre vettelek. -rántottam meg a vállam és lenéztem a földre. Ajkamba haraptam zavaromban.

Felemelte a fejem az államnál fogva.

-És?

-Mi és?

-Mi a benyomásod?

-Öhm... csak... elgondolkodtam pár dolgon, ennyi az egész. -léptem el mellőle és az ablakhoz sétáltam.

-Jó, én nem piszkállak, de azért jó lett volna tudni.

-Megnyugodhatsz, nem hánynálak le!

-Aha, szóval nem tartasz csúnyának. -húzta fel vigyorogva a szemöldökét.

-Miért, szerinted csúnya vagy?

-Neeeeeeem, dehogy! -nevetett.

-És beképzelt se, ugye? -nevettem fel én is.

-Komolyra fordítva a szót. Szóval nem vagyok csúnya.

-Te is tudod nagyon jól, hogy jól nézel ki. Főleg ebben a színben. -utaltam a feketére. Fekete felsőt viselt. Elmosolyodott és megint közel jött hozzám. Szembefordultam vele. Sóhajtott egy nagyot. Én is. Aztán megölelt. Valamiért olyan jólesett. Erősen szorítottam magam hozzá, miközben a kezemet felcsúsztattam a tarkójára, azzal is közelebb húzva magamhoz. Másik kezemet a hátán pihentettem. Megint beszívtam az illatát és megint remegni kezdtem.

-Még mindig? -kérdezte halkan.

-Ne törődj vele. -toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. -Nem félek tőled... tőled nem... -mosolyodtam el és megráztam a fejem. Válaszként ő is elmosolyodott. -Viszont neked is csak egy esélyed van, Malik. -vettem fel a kemény énemet megint, amit látszólag örömmel vett tudomásul. Fülig szaladt a szája.

-Szóval miért is vonszoltad ide a csontos kis seggedet?

-Hééé!

-Jól van na, szóval? -nevettem.

-Szeretném, ha eljönnél velem.. öhm... fagyizni!

-És ezért jöttél ide. -húztam fel az egyik szemöldököm értetlenül.

-Jó... nem ezért jöttem.

-Egyből gondoltam. -nevettem el magam. -nagyon átlátszó volt. Szóval?

-Hát... igazából nem volt oka. -elpirult. Istenem, de édes!

-Csak úgy? -lepődtem meg egy kicsit.

-Igen, csak úgy. Látni szerettelek volna!

Ez a mondat visszhangzott a fejemben másodpercekig... látni szerettelek volna... látni szerettek volna téged, Annabelle!

-Lát..látni szerettél volna? -csuklott el a hangom. Teljesen zavarba jöttem.

-Igen. Miért, ez olyan lehetetlen?

-Hát... sohasem mondtak még ilyet nekem. -mosolyodtam el.

-Akkor én elmondom ezerszer, és ezerszer, ha kell, akkor kiszáradhat a szám is, az sem érdekel. Max majd megcsókollak. -mosolyodott el pajzánul.

-Vagy én téged. -csúszott ki a számon. Kikerekedtek a szemei és lefagyott a mosolya. Láttam, hogy már úgy is teljesen mindegy, úgyhogy őszinteségi rohamot kaptam.

-Hhhhhhh... szóval. Mikor úgy elbambultam az előbb az pörgött a fejemben, hogy soha életemben nem volt még senkim sem. Nem jártam, nem kavartam senkivel. Sohasem csókolt még meg senki. És elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet úgy megbízni valakiben, hogy teljesen rábízd magad. Hogy felengedj a jelenlétében, még ha csak egy csók erejéig is...

-Én...

-Meg akartalak csókolni. -vágtam a szavába. Meglepődött arcát egy édes, mosolygós arc váltotta fel. Közelebb lépett hozzám és a homlokát az enyémhez nyomta Orra finoman siklott el az enyém mellett párszor, és éreztem, ahogy levegőt vesz. Beleborzongtam. Lehunytam a szemeimet és átadtam magam az érzésnek. Ajkaink súrolták egymást, és annak ellenére, hogy nem csókolt meg, csak egy másodpercre ért hozzá a szája az enyémhez, végigborzongott az érzés az egész testemen. Félelem járta át az agyam, amitől kipattantak a szemeim. Lenézett rám, csillogó, barna íriszeivel. Pislogott egy hosszút, halványan elmosolyodott, majd nyomott egy apró puszit az arcomra, pár milliméterre a számtól.

-Rengeteg időd van. Én nem foglak siettetni. -ölelt át, és a nyakamba fúrta az arcát.

-Köszönöm! -mosolyogva simítottam végig a hátán, és átöleltem a nyakát. -Szóval, mihez lenne kedved?

IV. rész.

Sziasztok! Bocsi a késésért, csak kicsit el vagyok havazva :/ Ilyen ez a végzős élet:D Na puszika jó olvadást :D



-Elkészültél, szépség?
-Azt hiszem egy méret vagyunk a húgoddal.
-Meg kell, hogy súgjam, neked jobban áll! -kacsintott rám.
-Fejezd be, vagy felpofozlak. -néztem rá paprikás hangulatban. Elindultunk hazafelé.



1 hónap múlva...

Az elmúlt egy hónapban alig találkoztam Zaynnel. Kerültem őt, amennyire csak lehetett. Féltem tőle. Nem attól féltem, hogy majd bántani fog, hanem attól, hogy valami olyasmit érezzek iránta, amit egy férfi sem érdemel meg, még Ő sem. A kölcsönkapott ruhákat is Kate-tel küldtem vissza neki. Megkértem, hogy köszönje meg a nevemben. Apropó Kate... elválaszthatatlanok lettek Zaynnel. Nem is értem, hogy haverkodhattak ennyire össze, de mindegy is. Mesélte nekem Kate, hogy rengeteget kérdez rólam Zayn, és hogy ő rendszerint válaszol i őszintén ezekre a kérdésekre, szóval jobban ismer már engem, mint én Őt, pedig alig beszélgettünk egymással. Igazból kicsit idegesítő, hogy még a cipőméretemet is tudja... mindegy.

-Belle! Told ki a segged! Megyek el itthonról, hozzád meg jöttek! -csipogott anyu, majd hallottam, hogy azt mondja annak a valakinek, hogy "gyere csak beljebb", majd az ajtó csukódását. Duzzogva bugyoláltam ki magam a meleg ágyból és mezítláb, csattogó talpakkal dörömböltem ki magam a folyosóra. Végig a földet bámultam, majd mikor kiértem, felnéztem és egy kicsit meglepődtem.
-Szia. -mosolygott rám a fekete gombszem.
-Szi...szia Zayn. Te meg?
-Látni szerettelek volna, már elég régen nem találkoztunk. Gondoltam meglátogatlak.
-Meglettem volna nélküled is. szegtem fel a fejem, és a mosoly elbújt a szám sarkában, amit ő észrevett. Szemem sarkából figyeltem őt.
-Nem csalódtam benned. -nevetett fel halkan.
-Gyere beljebb. -mosolyodtam el. Levette a a szürke magasszárúját és betopogott a kis aranyos zoknijában a szobámba.
-Szóval. Minek is köszönhetem a látogatásod? Nem is vagyunk olyan jóban!
-De csak mert te nem hagyod, hogy jóban legyünk. Én már nagyon sokat hallottam felőled, te meg...
-Tudom tudom, egy önző ribanc vagyok és eltaszítalak magamtól. Ismerős...
-Lényegében igaz, kivéve a ribancot. -mosolyodott el.
-Na jó, most beírhatsz egy pirospontot. Kérsz valamit inni?
-Jól esne, köszönöm. -mosolyodott el, ahogy végigsimítottam a vállán és felé álltam.
-Mit szeretnél, van tea, most főztem, csak még nincs megízesítve.
-Az tökéletes lesz, köszönöm.
-Egy perc az egész és hozom.
-Köszi.


Zayn szemszöge:

Hosszú lábait figyeltem, miközben kecses léptekkel elhagyta a szobát. Felálltam, hogy körülnézhessek. Az első, amit megpillantottam, az az asztalon heverő, rózsaszínnel díszített lapú könyvecske volt, tetején egy tollal. Nem akartam elolvasni ami rá volt írva a lapra, de miután véletlenül is kiragadta a szemem a saját nevem a sorok közül, legyőzött a kíváncsiságom.
-Hány cukrot tegyek bele?
-Hm?
-Mennyi cukrot kérsz?
-Hármat!
-Oké.
Bele kellett olvasnom.
,,A fenébe is! Ő csak egy ostoba férfi. Egy olyan faj, ami majdhogynem az állatok közé sorolandó. Egy olyan faj, aki sohasem tudott még örömet szerezni nekem, akiktől félek, akik erőszakosak és félelmetesek. Miért van az, hogy Zayn mégis olyannyira más, mint a többi? Miért érzem a hiányát annyira?"...
-Itt vagyok, parancsolj! -mosolygott, miközben a poharat figyelve egyensúlyozott felém.
-Köszönöm. -erőltettem egy vigyort az arcomra. Féltem, hogy lebuktam, de úgy tűnik nem. A szívem hevesen vert, majd kiszakította a mellkasomat. Valóban hiányoztam neki? El kellett mosolyodnom, miközben beleszürcsöltem a meleg italba.
-Nem jó?
-Hm? -néztem fel a bögréből.
-Hát csak olyan furi fejet vágtál. Nem jó?
-De, nagyon finom.
-Bíztam benne, újítás!
-Merthogy?
-Fahéjas almás tea meg egy citromos filter összekeverve.
-Finom lett a kotyvalékod. -mosolyodtam el.
-Na, akkor ennek most örülök. -mosolygott édesen. Annyira szép mosolya van...
-Belle, kérdezhetek valamit? -tettem le a bögrét félüres állapotban az asztalra.
-Hát... kérdezz. -láttam rajta, hogy megilletődött.
-Ne félj! -mosolyogtam, majd közelebb ültem hozzá és végigsimítottam a kézfején. Megdermedt az érintésemtől.
-Mii... mit ... mit akarsz kérdezni?
-Gondoltál rám egy kicsit is azidő alatt, amíg nem találkoztunk? -mosolyodtam el.
-Én... néha.
-Néha? Mikor?
-Hát... mikor Kate mesélt rólad. -pattant fel és elkezdett matatni a szekrényen. Milyen aranyos!
-És miket mesélt rólam Kate?
-Hát... sok mindent. Például, hogy...
-Hogy mennyit kérdeztem rólad. -vágtam a szavába.
-Hát azt is mondta, igen, de nem ez az elsődleges.
-Hát micsoda?
-Hogy csapod a szelet neki!
-Micsoda? -nevettem fel.
-Igen, ezt mondta. -húzta fel az orrát.
-Ne füllents! Látom, hogy mindjárt elröhögöd magad!
-Én nem füllentek. -rántotta meg a vállát.
-Hazudozó! -kaptam el hátulról és megpörgettem őt a levegőben. Játékosan felsikkantott, miközben nevetett.
-Elég, tegyél le, jól van, jól van, csak vicceltem! -nevetett. Szembefordítottam magammal. elnevettem magam. Az egész arca be volt terítve hosszú világosbarna hajával. Kisodortam az arcából, majd álla alá nyúltam, és gyönyörű kék tekintetét az enyémbe erőszakoltam. Mosolygott halványan, miközben a szemeimbe meredt.
-Teljesen mást akartál közölni velem! -nevettem.
-Mégis mire gondolsz? -lépett hátrébb egy lépést és csípőre vágta a kezeit értetlen arckifejezéssel, miközben mosolygott.
-Hát... -simítottam tenyerem az arcára és egész közel húztam magamhoz.
-Zayn... -suttogott csukott szemmel. -Ne szórakozz velem!
-Miért ne?
-Mert megtudod, milyen lehet kasztrált férfinak lenni! -csattant fel, majd ellépett előlem.
-Jól van már. Csak ki akartam hozni belőled, hogy hiányoztam. -ekkor megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Hátrafordult mosolyogva.
-Mert hiányoztam, ugye? -húztam fel a szemöldökömet.
-Nem! -szegte fel a fejét megint.
-Most sem mondasz igazat!
-De! -közelebb mentem hozzá és megint átkaroltam a derekát. Szembefordítottam magammal, de nem nézett a szemembe, csak mosolygott.



Belle szemszöge:

-Tudom, hogy hiányoztam!
-Istenem... sohase fogsz már békén hagyni? -csattantam fel?
-Ismerd el szépen!
-Jó. Talán hiányoztál. De csak egy icuri picurit!
-Mennyire picurit?
-Bolhányit!
-Hmm... akkor most mit szólnál, ha adnék egy bolhányi csókot? -szívem a torkomba ugrott hirtelen.
-Kapnál egy elefántnyi pofont!
-Miért vagy ennyire agresszív!?
-Mert meg akarsz csókolni...
-Te is akarod. -meredt a szemeimbe borostyán szempárjával, majd egész közel hajolt hozzám.
-Én... éé...nem... én csak...
-Nem foglak megcsókolni. Most nem.
-Most?
-Igen. Egyszer megfoglak, de nem most. És nem így!
-Megfojtalak, Malik. -suttogtam.
-Én pedig elérem, hogy egyszer teljesen belémszeress. Elérem, hogy e z a vadló, aki most vagy szelíd és kedves hátaslóvá váljon. Elérem, hogy sóhajts egyet, mikor közel kerülök hozzád, elérem, hogy hevesen verjen a szíved, ha hozzádérek. És elérem, hogy megadd magad a szerelemnek. Egyszer az enyém leszel... testemmel és lelkemmel szeretni foglak, és óvni minden fájdalomtól. Szeretni fogsz, ahogy én szeretlek majd téged... -egy puszit nyomott az arcomra, majd ellépett mellőlem.
-Köszönöm a teát, nagyon finom volt. Szia.
-Megszólalni is képtelen voltam. Ott álltam a szoba közepén megsemmisülve, mikor az ajtócsattanást hallottam. Lerogytam az ágyra és felnevettem. Aztán egy könny kicsúszott a szememből. Vegyes érzések kavarogtak bennem, mégis volt valami varázsa a dolognak. Miért hazudjam azt magamnak, hogy nem érdekel engem, mikor nagyon is érdekel? És miért ne örüljek annak, hogy én is érdeklem Őt?