Sziasztooook! :) Előre szeretném leszögezni, hogy ez a blog merőben más lesz, mint az eddigi One Direction-ös blogjaim, leginkább azért, mert ebben CSAK Zayn lesz a főszereplő. Néha néha feltűnnek talán a fiúk is, mint Zayn haverjai, de nem lesz jellemző, hogy benne lesznek a történetben huzamosabb szál erejéig. A történet inkább Belle-ről fog szólni, akivel rettenetes dolog történik egy nyaraláson, ami kihat az egész fiatalkorára. Az első rész pedig itt van, olvassátok szeretettel, az immáron 22 éves Belle szemszögét...
Tavasz van. Egy újabb évszak az általam legeslegjobban gyűlölt hónappal, az áprilissal. Minden évben ugyan az a rettentő, őrjítő gondolat, ami nem hagy nyugodni 12 éves korom óta. Igen. Immáron 10 éve.
Egy meleg áprilisi napon érkeztünk el az arab körutunk utolsó állomásához, Pakisztánhoz. Iszlámábádban állt meg a buszunk, elég későre járt már. Minden állomáson -Szaúd-Arábia, Jordánia, Egyiptom- gyűjtöttem egy mélyen érintő tapasztalatot, reménykedtem benne, hogy ezalól Pakisztán sem lesz kivétel.
Az első benyomásom igencsak vegyes volt erről az Iszlámábád nevű városról. Viszonylag nagy, mégsem volt annyi ember, mint amennyit elbírt volna. Kicsit ijesztő látványt nyújtott, amint a város bejáratát fegyveres alakok állták el és néztek bennünket. 12 éves kis bakfis voltam, nem gondoltam volna, hogy ez teljesen természetes és megszokott dolog errefelé, azt hittem ez valami rosszat jelent.
A másik furcsaság így elsőre az öltözék volt. Európai embernek nagyon különleges, ahogy az arabok felöltöznek. Leszálltunk a buszról és indultunk körülnézni az idegenvezetővel. Elmondta nekünk, hogy Pakisztán nem egy olyan ország, amitől félni kell, mégsem tudtam megnyugodni a hatalmas gépfegyverek láttán. Ahogy végignéztünk az utcai kirakodókon bizarr képek tárultak elém. Voltak különféle árusok, akik olyan dolgokat árultak, amiket más ember higiéniai okokból nem venne meg. Gondolok itt a csattogós fogsorra -amit fel is lehetett próbálni, hogy jó e a méret - illetve használt ruhaneműkre. Mégsem ez az az emlék, ami miatt rettenetes élményként éltem meg az itt tartózkodásomat, és az a tény máig kísért...
Anyuval csatangoltunk sietősen hazafelé. Rettenetesen féltem, mert anyu valahol elidőzött, engem pedig a kíváncsiságom más utakra terelt. Eltévedtem egyedül, éjszaka ebben az ijesztő puskaporos országban. Megláttam egy férfit. Kedvesen megszólítottam angolul, mire ő hirtelen haragra gerjedt és magával rángatott. Sikítani akartam, de képtelen voltam rá, mert lefogta a számat.
Borzalmas éjszakán estem át. Mindenem csupa vér volt. Szembesülnöm kellett az emberi kegyetlenséggel, azzal, hogy egy férfi mire képes lehet azért, hogy valakit a magáévá tegyen. Rettenetesen fájt, ott lent. Alig bírtam menni. Szerencsére ugyan ott tett ki reggel, ahol az éjjel összeszedett, így hazataláltam. Anyut is rettenetesen megviselte az ügy, főleg azért, mert össze kellett varrni odalent 6 öltéssel. Azonnal fogtuk a cókmókunkat és elindultunk hazafelé. Ennek már 10 éve. Azóta az összes arabot gyűlöltem. Mindet, de leginkább a pakisztániakat. Képtelen voltam elfogadni, ha a közelembe kerültek. Megvetéssel néztem mindenkire. Sokszor meg is jegyezték, hogy egy seggfej miatt gyűlölök egy egész nemzetet. Nem tudtam másképp érezni. Ez az egy elrontotta a teljes életemet. Azóta közeledni sem mertem, és nem is akartam egy férfi felé sem. Undorodtam a tudattól, hogy úgy hozzámérjenek. Soha, ezt megfogadtam magamnak, mikor az öltéseket végezte rajtam az orvos. Nekem Senkisem fog mégegyszer ekkora fájdalmat okozni. Ma pont annak a rettenetes éjjelnek a napja volt. A 10 éves évfordulója.
Az ablakom előtt álltam és kopogtak a könnyeim az ablakpárkányon. Kinyitottam a panelház 10. emeletén lévő lakásunk konyhájának ablakát és rágyújtottam egy cigire. Megnyugtatott, annak ellenére, hogy inkább csak kocadohányosnak mondanám magam. Az eső esett odakint, így nem látszódtak az arcomon legördülő könnycseppek.
-Belle, kicsim, jól vagy? -lépett be a helységbe Marie, a legeslegjobb barátnőm, aki mellesleg az édesanyám is.
-Igen anyu. Csak tudod, megint eszembe jutott...
-Ne gondolj most erre! Kate nemsoká itt van!
-Ja, igen, mondta, hogy el akar vinni valamilyen rendezvényre, mert be akar iratkozni hastáncra. -erőltettem egy gyér mosolyt az arcomra.
-Akkor készülj!
-Máris! -nyomtam el a cigit, majd elkezdtem készülődni. Kate a másik legjobb barátnőm anyu után. Minden titkomat tudja, de ezt szó szerint kell érteni. Ez a mai kikapcsolódó nap is csak arra jó, hogy engem egy kicsit kimozdítson otthonról. Szegény annyira aranyos, mindig próbál nekem pasit fogni. Szegény még nem tudja, hogy teljesen lehetetlen és halott ez az ügy. Főleg nem egy olyan helyen, ahol zsúfolásig teli van a terem arabokkal...
Negyed órán belül megérkezett a barátnőm.
-Sziaaaaaa! -ugrott a nyakamba, ugyanis nem találkoztunk egy hete lassan.
-Szia drágám. -mosolyogva öleltem neki vissza.
-Mehetünk?
-Muszáj?
-Szeretném megnézni melyik iskolába iratkozhatunk be!
-Mehetnél egyedül!
-Nem, ez azért van, hogy szocializálódj! Lassan 10 éve utálod őket pedig csak egy faszkalap tette tönkre ezt az egészet.
-Kereken 10 éve.
-Ez így nem mehet tovább! 22 éves vagy, fiatal, gyönyörű és undorodsz a férfiaktól, rettegsz az araboktól. Szeretném, ha megbékélnél végre a világgal.
-Nem lesz egyszerű.
-Tudom, de mindent el kell kezdeni valahol, és erre a hastánc tökéletes lesz, na gyere szépen! -ragadta meg a karom, majd elindultunk a helyszínre, ahová kisvártatva oda is értünk. A nyílt nap javában zajlott, mikor beléptünk az épületbe.
-Ne... Kate menjünk el innen!
-Mért mennénk már el?
-Mert ez a helység teli van feketehajú bronzos bőrű egyedekkel! -bújtam a háta mögé.
-ELÉG!- förmedt rá,. -Elhiszem, hogy szar életed volt, borzalom, amin keresztülmentél. De 10 év eltelt azóta, és nem viselkedhetsz úgy, mint egy kisgyerek! Úgyhogy embereld meg magad és mozdulj!
-Jól van már. -egy kicsit megszeppentem, és követtem őt az egyik terem felé. Odabent gyönyörű egyiptomi nők táncoltak. Amint végignéztük mentünk tovább és tovább, de végül úgy döntöttünk, hogy az egyiptomi hastáncosoké volt a legszebb. Be is iratkoztunk a tánciskolába egy próbanapra.
-Nem is volt annyira vészes ez az egész, lehet, hogy igazad van. Viszont továbbra is utálom az össze pa... -ekkor teljes testemmel beleütköztem valakibe. A kezemben lévő kávé pedig kilötykölődött. Egyenesen a fehér felsőmre...
-A fenébe, nem látsz a szemedtől? Most nézd meg hogy nézek ki!
-Rettenetesen sajnálom! -emeltem fel a fejem a szabadkozására és egy csodálatos melegbarna szempárral találtam szembe magam.
-Sajnálhatod is! -förmedtem rá. -Nem hiszem el, hogy... -makogtam a végére, mikor tekintetem újra az övébe ivódott.
-Kérlek ne haragudj!
-Jól van mindegy, hagyjuk. Gyere Kate!
-A nevedet megtudhatom?
-A nevem K betűvel kezdődik és az a vége, hogy opjle!
-Kopj le. -mosolyodott el. Mi ebben olyan rohadt vicces?
-Mi van, talán nem értettél valamit? -kicsit ideges lettem. -Nem beszélni angol? -hadonásztam össze vissza.
-Nagyon jól beszélek angolul, köszönöm.
-Zaaayn! -szaladt oda egy kislány hozzá és átölelte a lábát.
-De édes vagy! -sikkantott fel Kate.
-Ő az unokatestvérem. -mosolyodott el.
-Látszik. -jegyeztem meg a dolgot.
-Bocsáss meg a barátnőm gorombasága miatt, van néhány múltbéli ügye ami miatt megfagyott a szíve. A nevem Kate. -mosolyogva kezet nyújtott a kétbalkezes bájgúnárnak.
-Zayn vagyok, örülök, hogy megismerhetlek!
-Mi kevésbé. Na sziaaa! -legyintettem.
-Köszönj a néniknek!
-Csókolom! -integetett a kislány.
-Sziasztok! -Zayn. Elment.
-Miért vagy ennyire gonosz tök aranyos volt!
-Persze, csak leöntött kávéval és... ki tudja honnan származik...
-Nem hiszem el, hogy még mindig a rasszista dumáiddal jössz!
-Nem fogom megszeretni őket egyik napról a másikra!
Egy meleg áprilisi napon érkeztünk el az arab körutunk utolsó állomásához, Pakisztánhoz. Iszlámábádban állt meg a buszunk, elég későre járt már. Minden állomáson -Szaúd-Arábia, Jordánia, Egyiptom- gyűjtöttem egy mélyen érintő tapasztalatot, reménykedtem benne, hogy ezalól Pakisztán sem lesz kivétel.
Az első benyomásom igencsak vegyes volt erről az Iszlámábád nevű városról. Viszonylag nagy, mégsem volt annyi ember, mint amennyit elbírt volna. Kicsit ijesztő látványt nyújtott, amint a város bejáratát fegyveres alakok állták el és néztek bennünket. 12 éves kis bakfis voltam, nem gondoltam volna, hogy ez teljesen természetes és megszokott dolog errefelé, azt hittem ez valami rosszat jelent.
A másik furcsaság így elsőre az öltözék volt. Európai embernek nagyon különleges, ahogy az arabok felöltöznek. Leszálltunk a buszról és indultunk körülnézni az idegenvezetővel. Elmondta nekünk, hogy Pakisztán nem egy olyan ország, amitől félni kell, mégsem tudtam megnyugodni a hatalmas gépfegyverek láttán. Ahogy végignéztünk az utcai kirakodókon bizarr képek tárultak elém. Voltak különféle árusok, akik olyan dolgokat árultak, amiket más ember higiéniai okokból nem venne meg. Gondolok itt a csattogós fogsorra -amit fel is lehetett próbálni, hogy jó e a méret - illetve használt ruhaneműkre. Mégsem ez az az emlék, ami miatt rettenetes élményként éltem meg az itt tartózkodásomat, és az a tény máig kísért...
Anyuval csatangoltunk sietősen hazafelé. Rettenetesen féltem, mert anyu valahol elidőzött, engem pedig a kíváncsiságom más utakra terelt. Eltévedtem egyedül, éjszaka ebben az ijesztő puskaporos országban. Megláttam egy férfit. Kedvesen megszólítottam angolul, mire ő hirtelen haragra gerjedt és magával rángatott. Sikítani akartam, de képtelen voltam rá, mert lefogta a számat.
Borzalmas éjszakán estem át. Mindenem csupa vér volt. Szembesülnöm kellett az emberi kegyetlenséggel, azzal, hogy egy férfi mire képes lehet azért, hogy valakit a magáévá tegyen. Rettenetesen fájt, ott lent. Alig bírtam menni. Szerencsére ugyan ott tett ki reggel, ahol az éjjel összeszedett, így hazataláltam. Anyut is rettenetesen megviselte az ügy, főleg azért, mert össze kellett varrni odalent 6 öltéssel. Azonnal fogtuk a cókmókunkat és elindultunk hazafelé. Ennek már 10 éve. Azóta az összes arabot gyűlöltem. Mindet, de leginkább a pakisztániakat. Képtelen voltam elfogadni, ha a közelembe kerültek. Megvetéssel néztem mindenkire. Sokszor meg is jegyezték, hogy egy seggfej miatt gyűlölök egy egész nemzetet. Nem tudtam másképp érezni. Ez az egy elrontotta a teljes életemet. Azóta közeledni sem mertem, és nem is akartam egy férfi felé sem. Undorodtam a tudattól, hogy úgy hozzámérjenek. Soha, ezt megfogadtam magamnak, mikor az öltéseket végezte rajtam az orvos. Nekem Senkisem fog mégegyszer ekkora fájdalmat okozni. Ma pont annak a rettenetes éjjelnek a napja volt. A 10 éves évfordulója.
Az ablakom előtt álltam és kopogtak a könnyeim az ablakpárkányon. Kinyitottam a panelház 10. emeletén lévő lakásunk konyhájának ablakát és rágyújtottam egy cigire. Megnyugtatott, annak ellenére, hogy inkább csak kocadohányosnak mondanám magam. Az eső esett odakint, így nem látszódtak az arcomon legördülő könnycseppek.
-Belle, kicsim, jól vagy? -lépett be a helységbe Marie, a legeslegjobb barátnőm, aki mellesleg az édesanyám is.
-Igen anyu. Csak tudod, megint eszembe jutott...
-Ne gondolj most erre! Kate nemsoká itt van!
-Ja, igen, mondta, hogy el akar vinni valamilyen rendezvényre, mert be akar iratkozni hastáncra. -erőltettem egy gyér mosolyt az arcomra.
-Akkor készülj!
-Máris! -nyomtam el a cigit, majd elkezdtem készülődni. Kate a másik legjobb barátnőm anyu után. Minden titkomat tudja, de ezt szó szerint kell érteni. Ez a mai kikapcsolódó nap is csak arra jó, hogy engem egy kicsit kimozdítson otthonról. Szegény annyira aranyos, mindig próbál nekem pasit fogni. Szegény még nem tudja, hogy teljesen lehetetlen és halott ez az ügy. Főleg nem egy olyan helyen, ahol zsúfolásig teli van a terem arabokkal...
Negyed órán belül megérkezett a barátnőm.
-Sziaaaaaa! -ugrott a nyakamba, ugyanis nem találkoztunk egy hete lassan.
-Szia drágám. -mosolyogva öleltem neki vissza.
-Mehetünk?
-Muszáj?
-Szeretném megnézni melyik iskolába iratkozhatunk be!
-Mehetnél egyedül!
-Nem, ez azért van, hogy szocializálódj! Lassan 10 éve utálod őket pedig csak egy faszkalap tette tönkre ezt az egészet.
-Kereken 10 éve.
-Ez így nem mehet tovább! 22 éves vagy, fiatal, gyönyörű és undorodsz a férfiaktól, rettegsz az araboktól. Szeretném, ha megbékélnél végre a világgal.
-Nem lesz egyszerű.
-Tudom, de mindent el kell kezdeni valahol, és erre a hastánc tökéletes lesz, na gyere szépen! -ragadta meg a karom, majd elindultunk a helyszínre, ahová kisvártatva oda is értünk. A nyílt nap javában zajlott, mikor beléptünk az épületbe.
-Ne... Kate menjünk el innen!
-Mért mennénk már el?
-Mert ez a helység teli van feketehajú bronzos bőrű egyedekkel! -bújtam a háta mögé.
-ELÉG!- förmedt rá,. -Elhiszem, hogy szar életed volt, borzalom, amin keresztülmentél. De 10 év eltelt azóta, és nem viselkedhetsz úgy, mint egy kisgyerek! Úgyhogy embereld meg magad és mozdulj!
-Jól van már. -egy kicsit megszeppentem, és követtem őt az egyik terem felé. Odabent gyönyörű egyiptomi nők táncoltak. Amint végignéztük mentünk tovább és tovább, de végül úgy döntöttünk, hogy az egyiptomi hastáncosoké volt a legszebb. Be is iratkoztunk a tánciskolába egy próbanapra.
-Nem is volt annyira vészes ez az egész, lehet, hogy igazad van. Viszont továbbra is utálom az össze pa... -ekkor teljes testemmel beleütköztem valakibe. A kezemben lévő kávé pedig kilötykölődött. Egyenesen a fehér felsőmre...
-A fenébe, nem látsz a szemedtől? Most nézd meg hogy nézek ki!
-Rettenetesen sajnálom! -emeltem fel a fejem a szabadkozására és egy csodálatos melegbarna szempárral találtam szembe magam.
-Sajnálhatod is! -förmedtem rá. -Nem hiszem el, hogy... -makogtam a végére, mikor tekintetem újra az övébe ivódott.
-Kérlek ne haragudj!
-Jól van mindegy, hagyjuk. Gyere Kate!
-A nevedet megtudhatom?
-A nevem K betűvel kezdődik és az a vége, hogy opjle!
-Kopj le. -mosolyodott el. Mi ebben olyan rohadt vicces?
-Mi van, talán nem értettél valamit? -kicsit ideges lettem. -Nem beszélni angol? -hadonásztam össze vissza.
-Nagyon jól beszélek angolul, köszönöm.
-Zaaayn! -szaladt oda egy kislány hozzá és átölelte a lábát.
-De édes vagy! -sikkantott fel Kate.
-Ő az unokatestvérem. -mosolyodott el.
-Látszik. -jegyeztem meg a dolgot.
-Bocsáss meg a barátnőm gorombasága miatt, van néhány múltbéli ügye ami miatt megfagyott a szíve. A nevem Kate. -mosolyogva kezet nyújtott a kétbalkezes bájgúnárnak.
-Zayn vagyok, örülök, hogy megismerhetlek!
-Mi kevésbé. Na sziaaa! -legyintettem.
-Köszönj a néniknek!
-Csókolom! -integetett a kislány.
-Sziasztok! -Zayn. Elment.
-Miért vagy ennyire gonosz tök aranyos volt!
-Persze, csak leöntött kávéval és... ki tudja honnan származik...
-Nem hiszem el, hogy még mindig a rasszista dumáiddal jössz!
-Nem fogom megszeretni őket egyik napról a másikra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése