V. rész

Halihó! :) Meghoztam az új részt! Ezúton is szeretném megköszönni a kommentelőknek, jólestek a pozitív szavak:) Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni a részhez, csak, hogy kis nyugis, nincs benne semmi komoly történés... úgyhogy jó olvasást! :)

A nap a szemembe sütött, mégsem erre keltem fel, hanem, hogy mellettem lesüllyedt az ágy. Csak az első, amit láttam a vörös fény volt. Hogy aludhattam ennyit? Már másnap reggel van... csak délelőtt süt be a szobámba a nap. Megdörgöltem és fáradtan felemeltem a szememet az illetőre, aki lenyomta mellettem az ágyat.

-Jesszusom, te meg hogy kerültél ide? -ugrottam fel gyorsan ülő helyzetbe.

-Neked is szia. -mosolygott rám kedvesen.

-Bocsánat, szia. Csak megleptél.

-Ez volt a célom.

-Anyu?

-Elment vásárolni Kate-tel. Pont akkor jöttem, de beengedtek, hogy keltselek fel.

-Régen?

-Kb. 3 perccel ezelőtt. -mosolygott.

-Értem. -mosolyogtam rá vissza. -Akkor az akciódat sikeresen véghez vitted!

-Nem igazán...

-Mert? -lepődtem meg.

-Mert gondolhatod, hogy nem azért jöttem, hogy felébresszelek és menjek is a dolgomra.-kacsintott egyet.

-Miért nem lepődtem meg ezen. -forgattam meg a szemeimet. -Szóval minek köszönhetem a látogatásod?

-Ha kapok egy puszit, talán elmondom! -jelentette ki pajzán vigyorral az arcán.

Megdobogott a szívem és tuti, hogy el is vörösödhettem. Gondoltam miért is ne, egyszer élünk!?

Nyomtam egy puszit az arcára, majd mikor visszanéztem rá láttam, hogy fülig ér a szája. Szemei kedvesen csillogtak.

-Ne nézz így rám!

-Miért, hogy nézek?

-Cukin! Még a végén elhiszem, hogy az vagy!

-Az is vagyok. -hajolt közelebb egy picit és eltűrte a hajam a fülem mögé.

-Kócosan is gyönyörű vagy, tisztában vagy vele?

Menthetetlenül zavarba jöttem. Megköszörültem a torkomat és kiugrottam az ágyból. Zayn mozdulatlan maradt, és egy "ahh"hangot hallatott. Ekkor jutott eszembe hogy talán ezt nem kellett volna... egy szál bugyiban és egy "has kivan topban" álltam előtte. Ahogy ez leesett megfordultam, hogy ne legyen teljes rálátása a falatnyi bugyival "fedett" popómra.

-Ezért már érdemes volt ma feljönnöm. -tátott szájjal meredt rám, majd felállt, és a szemeimbe nézve gyorsan elém lépett. Kezét a csípőmre csúsztatta. Beleremegtem érintésébe... ahogy meleg kezei a derekamra vándoroltak hátul, majd egészen feltolta őket a lapockámig, ezáltal magához húzva engem egy kicsit. Beszívtam az illatát, ami kicsit elbizonytalanított. Lehunytam a szemeimet és érezhetően elkezdtem remegni.

-Remegsz. -suttogta.

-Félek...

-Mitől félsz?

-Tőled. -néztem fel rá könnyes szemekkel. Nem sok kellett hozzá, hogy leguruljon a könnycsepp a borzalmas emlékek előjövetele során... Ujjaival gyengéden letörölte őket, majd a nyakamra csúsztatta a kezét. Hüvelykujjával gyengéden cirógatta a fülem mellett a bőrömet az arcomon, ami olyan jóleső és megnyugtató érzés volt.

-Nem kell, hogy félj tőlem. -nézett mélyen a szemeimbe. -Soha az életben nem tudnálak bántani téged. Soha, érted?

Gyönyörű barna, hosszú szempillákkal körülvett szemeiből őszinte csillogás tükröződött. Egy olyan különleges érzés szabadult fel a gyomomban, mint ezelőtt még soha senki közelében sem. Talán a szempillák tették olyan ellenállhatatlanul édessé a pillantásait. Az istenért is, annyira tetszett benne valami! Végigfuttattam a pillantásaimat az arcán. A határozott állvonalán, a viszonylag hegyes orrán, a szemöldökén, a száján. Aztán visszapillantottam azokra a gyönyörű aranyszemeire, amit a hosszú pillák barátságossá tettek. Egyre jobban és jobban tetszett nekem. Elmosolyodott.

-Min gondolkozol? -suttogta.

-Én csak... -visszapillantottam az ajkaira, és megnyaltam az enyémeket ösztönösen. Sohasem csókoltam még meg senkit sem. Most mégis hajtott a kíváncsiság. Fogalmam sincs, hogy mit hogy kell csinálni, és rohadtul féltem is, mégis kattogott az agyam, hogy mi lenne, ha megpróbálnám? Talán Zaynnek sem lenne ellenére. Aztán lebeszéltem magam erről a gondolatról és megrázva a fejem ismét a szemébe néztem. Kíváncsi tekintettel találtam szembe magam.

-Én...

-??

-Csak... -sóhajtottam egy nagyot. -Csak...

-Csak? -mosolygott kedvesen.

-Csak szemügyre vettelek. -rántottam meg a vállam és lenéztem a földre. Ajkamba haraptam zavaromban.

Felemelte a fejem az államnál fogva.

-És?

-Mi és?

-Mi a benyomásod?

-Öhm... csak... elgondolkodtam pár dolgon, ennyi az egész. -léptem el mellőle és az ablakhoz sétáltam.

-Jó, én nem piszkállak, de azért jó lett volna tudni.

-Megnyugodhatsz, nem hánynálak le!

-Aha, szóval nem tartasz csúnyának. -húzta fel vigyorogva a szemöldökét.

-Miért, szerinted csúnya vagy?

-Neeeeeeem, dehogy! -nevetett.

-És beképzelt se, ugye? -nevettem fel én is.

-Komolyra fordítva a szót. Szóval nem vagyok csúnya.

-Te is tudod nagyon jól, hogy jól nézel ki. Főleg ebben a színben. -utaltam a feketére. Fekete felsőt viselt. Elmosolyodott és megint közel jött hozzám. Szembefordultam vele. Sóhajtott egy nagyot. Én is. Aztán megölelt. Valamiért olyan jólesett. Erősen szorítottam magam hozzá, miközben a kezemet felcsúsztattam a tarkójára, azzal is közelebb húzva magamhoz. Másik kezemet a hátán pihentettem. Megint beszívtam az illatát és megint remegni kezdtem.

-Még mindig? -kérdezte halkan.

-Ne törődj vele. -toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. -Nem félek tőled... tőled nem... -mosolyodtam el és megráztam a fejem. Válaszként ő is elmosolyodott. -Viszont neked is csak egy esélyed van, Malik. -vettem fel a kemény énemet megint, amit látszólag örömmel vett tudomásul. Fülig szaladt a szája.

-Szóval miért is vonszoltad ide a csontos kis seggedet?

-Hééé!

-Jól van na, szóval? -nevettem.

-Szeretném, ha eljönnél velem.. öhm... fagyizni!

-És ezért jöttél ide. -húztam fel az egyik szemöldököm értetlenül.

-Jó... nem ezért jöttem.

-Egyből gondoltam. -nevettem el magam. -nagyon átlátszó volt. Szóval?

-Hát... igazából nem volt oka. -elpirult. Istenem, de édes!

-Csak úgy? -lepődtem meg egy kicsit.

-Igen, csak úgy. Látni szerettelek volna!

Ez a mondat visszhangzott a fejemben másodpercekig... látni szerettelek volna... látni szerettek volna téged, Annabelle!

-Lát..látni szerettél volna? -csuklott el a hangom. Teljesen zavarba jöttem.

-Igen. Miért, ez olyan lehetetlen?

-Hát... sohasem mondtak még ilyet nekem. -mosolyodtam el.

-Akkor én elmondom ezerszer, és ezerszer, ha kell, akkor kiszáradhat a szám is, az sem érdekel. Max majd megcsókollak. -mosolyodott el pajzánul.

-Vagy én téged. -csúszott ki a számon. Kikerekedtek a szemei és lefagyott a mosolya. Láttam, hogy már úgy is teljesen mindegy, úgyhogy őszinteségi rohamot kaptam.

-Hhhhhhh... szóval. Mikor úgy elbambultam az előbb az pörgött a fejemben, hogy soha életemben nem volt még senkim sem. Nem jártam, nem kavartam senkivel. Sohasem csókolt még meg senki. És elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet úgy megbízni valakiben, hogy teljesen rábízd magad. Hogy felengedj a jelenlétében, még ha csak egy csók erejéig is...

-Én...

-Meg akartalak csókolni. -vágtam a szavába. Meglepődött arcát egy édes, mosolygós arc váltotta fel. Közelebb lépett hozzám és a homlokát az enyémhez nyomta Orra finoman siklott el az enyém mellett párszor, és éreztem, ahogy levegőt vesz. Beleborzongtam. Lehunytam a szemeimet és átadtam magam az érzésnek. Ajkaink súrolták egymást, és annak ellenére, hogy nem csókolt meg, csak egy másodpercre ért hozzá a szája az enyémhez, végigborzongott az érzés az egész testemen. Félelem járta át az agyam, amitől kipattantak a szemeim. Lenézett rám, csillogó, barna íriszeivel. Pislogott egy hosszút, halványan elmosolyodott, majd nyomott egy apró puszit az arcomra, pár milliméterre a számtól.

-Rengeteg időd van. Én nem foglak siettetni. -ölelt át, és a nyakamba fúrta az arcát.

-Köszönöm! -mosolyogva simítottam végig a hátán, és átöleltem a nyakát. -Szóval, mihez lenne kedved?