IV. rész.

Sziasztok! Bocsi a késésért, csak kicsit el vagyok havazva :/ Ilyen ez a végzős élet:D Na puszika jó olvadást :D



-Elkészültél, szépség?
-Azt hiszem egy méret vagyunk a húgoddal.
-Meg kell, hogy súgjam, neked jobban áll! -kacsintott rám.
-Fejezd be, vagy felpofozlak. -néztem rá paprikás hangulatban. Elindultunk hazafelé.



1 hónap múlva...

Az elmúlt egy hónapban alig találkoztam Zaynnel. Kerültem őt, amennyire csak lehetett. Féltem tőle. Nem attól féltem, hogy majd bántani fog, hanem attól, hogy valami olyasmit érezzek iránta, amit egy férfi sem érdemel meg, még Ő sem. A kölcsönkapott ruhákat is Kate-tel küldtem vissza neki. Megkértem, hogy köszönje meg a nevemben. Apropó Kate... elválaszthatatlanok lettek Zaynnel. Nem is értem, hogy haverkodhattak ennyire össze, de mindegy is. Mesélte nekem Kate, hogy rengeteget kérdez rólam Zayn, és hogy ő rendszerint válaszol i őszintén ezekre a kérdésekre, szóval jobban ismer már engem, mint én Őt, pedig alig beszélgettünk egymással. Igazból kicsit idegesítő, hogy még a cipőméretemet is tudja... mindegy.

-Belle! Told ki a segged! Megyek el itthonról, hozzád meg jöttek! -csipogott anyu, majd hallottam, hogy azt mondja annak a valakinek, hogy "gyere csak beljebb", majd az ajtó csukódását. Duzzogva bugyoláltam ki magam a meleg ágyból és mezítláb, csattogó talpakkal dörömböltem ki magam a folyosóra. Végig a földet bámultam, majd mikor kiértem, felnéztem és egy kicsit meglepődtem.
-Szia. -mosolygott rám a fekete gombszem.
-Szi...szia Zayn. Te meg?
-Látni szerettelek volna, már elég régen nem találkoztunk. Gondoltam meglátogatlak.
-Meglettem volna nélküled is. szegtem fel a fejem, és a mosoly elbújt a szám sarkában, amit ő észrevett. Szemem sarkából figyeltem őt.
-Nem csalódtam benned. -nevetett fel halkan.
-Gyere beljebb. -mosolyodtam el. Levette a a szürke magasszárúját és betopogott a kis aranyos zoknijában a szobámba.
-Szóval. Minek is köszönhetem a látogatásod? Nem is vagyunk olyan jóban!
-De csak mert te nem hagyod, hogy jóban legyünk. Én már nagyon sokat hallottam felőled, te meg...
-Tudom tudom, egy önző ribanc vagyok és eltaszítalak magamtól. Ismerős...
-Lényegében igaz, kivéve a ribancot. -mosolyodott el.
-Na jó, most beírhatsz egy pirospontot. Kérsz valamit inni?
-Jól esne, köszönöm. -mosolyodott el, ahogy végigsimítottam a vállán és felé álltam.
-Mit szeretnél, van tea, most főztem, csak még nincs megízesítve.
-Az tökéletes lesz, köszönöm.
-Egy perc az egész és hozom.
-Köszi.


Zayn szemszöge:

Hosszú lábait figyeltem, miközben kecses léptekkel elhagyta a szobát. Felálltam, hogy körülnézhessek. Az első, amit megpillantottam, az az asztalon heverő, rózsaszínnel díszített lapú könyvecske volt, tetején egy tollal. Nem akartam elolvasni ami rá volt írva a lapra, de miután véletlenül is kiragadta a szemem a saját nevem a sorok közül, legyőzött a kíváncsiságom.
-Hány cukrot tegyek bele?
-Hm?
-Mennyi cukrot kérsz?
-Hármat!
-Oké.
Bele kellett olvasnom.
,,A fenébe is! Ő csak egy ostoba férfi. Egy olyan faj, ami majdhogynem az állatok közé sorolandó. Egy olyan faj, aki sohasem tudott még örömet szerezni nekem, akiktől félek, akik erőszakosak és félelmetesek. Miért van az, hogy Zayn mégis olyannyira más, mint a többi? Miért érzem a hiányát annyira?"...
-Itt vagyok, parancsolj! -mosolygott, miközben a poharat figyelve egyensúlyozott felém.
-Köszönöm. -erőltettem egy vigyort az arcomra. Féltem, hogy lebuktam, de úgy tűnik nem. A szívem hevesen vert, majd kiszakította a mellkasomat. Valóban hiányoztam neki? El kellett mosolyodnom, miközben beleszürcsöltem a meleg italba.
-Nem jó?
-Hm? -néztem fel a bögréből.
-Hát csak olyan furi fejet vágtál. Nem jó?
-De, nagyon finom.
-Bíztam benne, újítás!
-Merthogy?
-Fahéjas almás tea meg egy citromos filter összekeverve.
-Finom lett a kotyvalékod. -mosolyodtam el.
-Na, akkor ennek most örülök. -mosolygott édesen. Annyira szép mosolya van...
-Belle, kérdezhetek valamit? -tettem le a bögrét félüres állapotban az asztalra.
-Hát... kérdezz. -láttam rajta, hogy megilletődött.
-Ne félj! -mosolyogtam, majd közelebb ültem hozzá és végigsimítottam a kézfején. Megdermedt az érintésemtől.
-Mii... mit ... mit akarsz kérdezni?
-Gondoltál rám egy kicsit is azidő alatt, amíg nem találkoztunk? -mosolyodtam el.
-Én... néha.
-Néha? Mikor?
-Hát... mikor Kate mesélt rólad. -pattant fel és elkezdett matatni a szekrényen. Milyen aranyos!
-És miket mesélt rólam Kate?
-Hát... sok mindent. Például, hogy...
-Hogy mennyit kérdeztem rólad. -vágtam a szavába.
-Hát azt is mondta, igen, de nem ez az elsődleges.
-Hát micsoda?
-Hogy csapod a szelet neki!
-Micsoda? -nevettem fel.
-Igen, ezt mondta. -húzta fel az orrát.
-Ne füllents! Látom, hogy mindjárt elröhögöd magad!
-Én nem füllentek. -rántotta meg a vállát.
-Hazudozó! -kaptam el hátulról és megpörgettem őt a levegőben. Játékosan felsikkantott, miközben nevetett.
-Elég, tegyél le, jól van, jól van, csak vicceltem! -nevetett. Szembefordítottam magammal. elnevettem magam. Az egész arca be volt terítve hosszú világosbarna hajával. Kisodortam az arcából, majd álla alá nyúltam, és gyönyörű kék tekintetét az enyémbe erőszakoltam. Mosolygott halványan, miközben a szemeimbe meredt.
-Teljesen mást akartál közölni velem! -nevettem.
-Mégis mire gondolsz? -lépett hátrébb egy lépést és csípőre vágta a kezeit értetlen arckifejezéssel, miközben mosolygott.
-Hát... -simítottam tenyerem az arcára és egész közel húztam magamhoz.
-Zayn... -suttogott csukott szemmel. -Ne szórakozz velem!
-Miért ne?
-Mert megtudod, milyen lehet kasztrált férfinak lenni! -csattant fel, majd ellépett előlem.
-Jól van már. Csak ki akartam hozni belőled, hogy hiányoztam. -ekkor megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Hátrafordult mosolyogva.
-Mert hiányoztam, ugye? -húztam fel a szemöldökömet.
-Nem! -szegte fel a fejét megint.
-Most sem mondasz igazat!
-De! -közelebb mentem hozzá és megint átkaroltam a derekát. Szembefordítottam magammal, de nem nézett a szemembe, csak mosolygott.



Belle szemszöge:

-Tudom, hogy hiányoztam!
-Istenem... sohase fogsz már békén hagyni? -csattantam fel?
-Ismerd el szépen!
-Jó. Talán hiányoztál. De csak egy icuri picurit!
-Mennyire picurit?
-Bolhányit!
-Hmm... akkor most mit szólnál, ha adnék egy bolhányi csókot? -szívem a torkomba ugrott hirtelen.
-Kapnál egy elefántnyi pofont!
-Miért vagy ennyire agresszív!?
-Mert meg akarsz csókolni...
-Te is akarod. -meredt a szemeimbe borostyán szempárjával, majd egész közel hajolt hozzám.
-Én... éé...nem... én csak...
-Nem foglak megcsókolni. Most nem.
-Most?
-Igen. Egyszer megfoglak, de nem most. És nem így!
-Megfojtalak, Malik. -suttogtam.
-Én pedig elérem, hogy egyszer teljesen belémszeress. Elérem, hogy e z a vadló, aki most vagy szelíd és kedves hátaslóvá váljon. Elérem, hogy sóhajts egyet, mikor közel kerülök hozzád, elérem, hogy hevesen verjen a szíved, ha hozzádérek. És elérem, hogy megadd magad a szerelemnek. Egyszer az enyém leszel... testemmel és lelkemmel szeretni foglak, és óvni minden fájdalomtól. Szeretni fogsz, ahogy én szeretlek majd téged... -egy puszit nyomott az arcomra, majd ellépett mellőlem.
-Köszönöm a teát, nagyon finom volt. Szia.
-Megszólalni is képtelen voltam. Ott álltam a szoba közepén megsemmisülve, mikor az ajtócsattanást hallottam. Lerogytam az ágyra és felnevettem. Aztán egy könny kicsúszott a szememből. Vegyes érzések kavarogtak bennem, mégis volt valami varázsa a dolognak. Miért hazudjam azt magamnak, hogy nem érdekel engem, mikor nagyon is érdekel? És miért ne örüljek annak, hogy én is érdeklem Őt?