VII. rész

Meghoztam a new részecskét, olvassátok szeretettel! :) Puszmusz :)

Remegő kezekkel nyitottam fel a laptop tetejét újra. Szemeim megakadtak a wikipédián. Zayn Malik. Született: 1993. január 12-én, Bradfordban. Félig angol, félig pakisztáni. Idegességemben kinyomtam a keresőt és kikapcsoltam a gépet. Bezuhantam az ágyba, és elkezdtem bömbölni. Ekkor meghallottam, hogy hazajöttek anyáék. Dörömbölve rohantam ki, és egyből nekiugrottam Kate-nek.

-Te tudtál erről, igaz? Tudtad, hogy honnan valósi?! Felelj!

-Mi... mi van?

-Tudtad, hogy Zayn pakisztáni, ugye?

-Én... csak...

-Szóval tudtál róla! Aljas szemét vagy, remélem most igazán örülsz a fejednek!

-De várjunk csak. Én most valamit nem értek. Nem úgy volt hogy Tá... szóval onnan jött?

-Nem. Apai ágon pakisztáni. Ezt adta ki a google kereső.

-Google kereső? Félelmetes, hogy mindenkire rá lehet keresni.

-Ő valami ismert személyiség, de ez sem érdekel már. Csak veled még el kell számolnom!

-Jó, én tudtam róla, de ha elmondtam volna, akkor soha az életben nem álltál volna szóba vele! Gondolj arra, hogy még így is nehezedre esett, hogy összebarátkozz vele!

-És ezután még annyit se fogok vele beszélni! Olyan szemét vagy, Kate! -zokogtam. -Csak szeretném megtudni, hogy miért? Mire volt ez jó?

-Micsoda? Én csak jót akartam!

-Sikerült! Hagytad, hogy beleszeressek! Egy pa... -csuklott el a hangom. Megráztam a fejem, majd sarkon fordultam, és kirohantam a szobából.

Kate szemszöge:

Döbbenten néztük egymást Marie-vel. Az ajtót figyelte, miután a lánya távozott. Elmosolyodott, majd könnyekkel teli szemekkel rám pillantott.

-Belezúgott Zaynbe? Ezt mondta? -kérdezte a sírástól remegő hangon.

-Én úgy hallottam.

-De hiszem ez egy... csoda! Az én kislányom annyi fájdalom és szenvedés után végre szerelmes!

-Volt. Tuti, hogy most kiábrándult belőle.... fel kellene hívnom Zaynt.

-Mert?

-Tudnia kell róla, hogy hányadán állnak most a dolgaik.

-Lehet, hogy ő maga mondta el neki. Ne feledd, volt itt a mai nap.

-És ha nem? Mi van ha máshonnan tudta meg? Akkor viszont Zaynnek tudnia kell róla!

-Hát jó, meggyőztél.

-Felhívom, max elismeri, hogy tőle tudja.

-Igazad van!

Belle szemszöge:

Az ágyamban ültem, felhúzott lábakkal, arcomat a térdeimre fektettem. Kattogott az agyam össze-vissza. A délutáni csók körül forgott minden gondolatom. Pakisztáni... pakisztáni, és nem mondta el nekem. Miért csapott be? Simán elmondhatta volna az igazat, akkor sem közeledtem volna felé másképp. Bár, ha jobban meggondolom, lehet, hogy mégis. De most nem is ez a lényeg. Becsapott! Inkább ne mondott volna semmit a származásáról. Még az is jobb lett volna annál, hogy a szemembe hazudik. A nagy gondolkodásomat a telefonom csörömpölése szakította félbe.

Ismeretlen szám keresett. Felvettem, de nem szóltam bele.

-Belle, én vagyok! -vidám volt a hangja.

-Szemét vagy. -csuklott el a hangom a sírástól, és kinyomtam a telefont. Pár másodperc múlva újra keresett, fel sem vettem, csak kinyomtam.

Kate szemszöge:

-Mostmár kicseng. -mosolyogtam Marie-re. Az eddigi hívásaimnál mindig foglaltat jelzett.

-Igen?

-Itt Kate. Van egy kis gáz. Vagyis nem tudom, hogy hogy álltok, de tudja, hogy...

-Micsoda?

-Hát, hogy te pakisztáni vagy.

-Basszameg... odamegyek!

-Nem biztos, hogy jó ötlet!

-De, muszáj ezt tisztáznom vele, a telefont meg nem veszi fel. Egyszer felvette, akkor is csak annyit mondott, hogy "szemét vagy".

-Jó, akkor lelépünk itthonról Marie-vel.

-Köszi. Sietek!

-Szia. -nyomtam ki a készüléket.

-Nemsoká jön. Beengedjük, aztán lelépünk, jó? Jó lenne, ha maguknak tudnák tisztázni a dolgaikat.

-Egyetértek! Akkor le sem vetkőzöm. -mosolyodott el. -Remélem megoldják, olyan aranyosak lennének együtt.

-Igen, szerintem is! -mosolyodtam el.

Körülbelül negyed óra múlva ért oda hozzánk Zayn, mi pedig ahogy beengedtük, csendben kisurrantunk az ajtón, magukra hagyva őket. Féltünk kicsit, hogy mégis mi fog kikerekedni ebből az egészből, de rájuk bíztuk, ugyanis ezt nekik kell megoldaniuk.

Belle szemszöge:

Kedvetlenül turkáltam a könyvespolcomon, keresgélve egy esetleges érdekes könyv után, de minden hiábavaló volt. Ami felkeltette volna az érdeklődésemet, azt már minimum egyszer elolvastam, a többi meg csak porfogónak volt jó. Kopogtak az ajtón.

-Gyere! -szóltam ki, anélkül, hogy megfordultam volna.

-Khmmm. -egy ismerős hangot fedeztem fel. Olyan gyorsan fordultam meg, hogy majdnem felborultam.

-Ide ne gyere hozzám!

-Belle, kérlek! -jött beljebb, becsukva maga mögött az ajtót.

-Nem érdekelsz!

-Belle...

-Miért vertél át, mondd?!

-Miért? Pont ezért! Most más vagyok a szemedben? Más lettem így, hogy tudod, hogy ki vagyok? Csalódnék, ha igent mondanál. És nagyon fájna.

-Nekem meg az fájt, hogy átvertél!

-Belle. Figyelj! Egy embert az határoz meg, hogy honnan származik? Te komolyan ezt gondolod? Igyekeztem a leggyengédebben viselkedni veled. Próbáltam kedvesen közeledni feléd, hogy elhidd, hogy attól, hogy ugyanabból az országból származom, mint az a mocsok, aki bántott, még nem vagyok olyan, mint ő! Nem skatulyázhatsz be csak azért, mert az apukám onnan jött, ahonnan! Belle, én nem az a férfinak nem nevezhető csótány vagyok! Komolyan nem számít, hogy igyekeztem, hogy elnyerjem a bizalmad? Nem tudom mit tehetnék még... sajnálom, ha ez neked nem volt elég. Tényleg azt gondolod, hogy olyan vagyok, mint ő? -nem válaszoltam. Lehajtotta a fejét, majd megfordult, és indult volna kifelé.

-Zayn!

Megfordult. Tekintete az arcomat fürkészte. Lehunytam a szemem és sóhajtottam egy nagyot, mielőtt belekezdtem volna a mondanivalómba. Jobbnak láttam, ha nem csapom agyon a lehetőséget ostoba, semmitmondó szavakkal. Közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Csak egy hosszú szájrapuszi lett belőle. Homlokomat az övéhez nyomtam finoman.

-Dehogy hiszem, hogy olyan vagy, mint ő! Rohadtul sajnálom, kérlek bocsáss meg nekem! Bocsáss meg! Ne haragudj! -puszilgattam az arcát.

-Semmi baj. -mosolyodott el. -Megértem, hogy... szóval megértem.

-Nincs mentségem! Te nem ő vagy. Nagyon jól tudom, és érzem! Sz.... -Jézusom. Majdnem bevallottam neki, hogy kedvelem őt. Szerelmesnek nem mondanám magam, bár fogalmam sincs, az milyen érzés lehet.

-Szerintem én most megyek. Csak azért jöttem, hogy ezt tisztázzam. -mosolyodott el, majd miután hagyott egy puszit az arcomon, elindult kifelé. Utána léptem, és megfogtam a karját. Visszafordítottam magam felé, és megöleltem. Nyakába temettem az arcomat.

-Maradj!

-Maradjak?

-Igen, maradj itt velem, kérlek! -néztem fel kérlelően barna szemeibe. Elmosolyodott.

-Rendben van, maradok.

-Köszönöm! -egy puszit nyomtam a szájára.

Az ágyon feküdtünk, én megint az ölelésébe zárva.  A hajammal játszott, én pedig hallgattam a szíve egyenletes ütemét. Nagyon megnyugtató volt. Ekkor eszembe jutott valami.

-Zayn!

-Hm?

-Te híres vagy?

-Ez meg honnan jutott eszedbe? -kuncogott fel.

-Igazából ezt is akkor láttam, mikor be akartalak követni twitteren. Onnan indult ki ez az egész. Megláttam, mennyi követőd van, és beírtam a neved a google-be. Ott dobta ki ezt is.

-És abból nem derült ki?

-Nem, mert lecsaptam a gépet. Begőzöltem, mint egy idióta.

-Értem. -nevette el magát. -Énekes vagyok. Az X-faktorból kerültünk ki a srácokkal. Harry, Liam, Louis és Niall társaságában alakítok egy csapatot. One Direction.

-Én még sosem hallottam rólatok. Mondjuk eléggé elzárkózott életet élek. Tv-t se nagyon nézek, meg semmi. De ennek örülök, legalább énekelhetsz nekem! -öleltem magamhoz egy kicsit erősebben, szorosan hozzábújtam.

-Szeretnéd? -mosolygott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

-Igen. -mosolyodtam el én is.

-Hát jó. Mit szeretnél, mit énekeljek?

-Egyet a számaitok közül!

-Hm... lássuk csak. Khm. When he opens his arms and holds you close tonight, It just won't feel right, coz I can love you more than this...

-Ez nagyon szép. -mosolyogtam. -Egyszer előadjátok majd nekem?

-Neked? Neked egy külön számot fogok írni! -mosolyodott el.

-Oh, és mi lesz a címe?

-Örökké. 

Felemeltem a fejem, és pár másodpercig mosolygó szemeibe meredtem. Aztán lassan megcsókoltam.

Arra keltem, hogy valaki bökdösi a karom. 

-Mmmmm... -fejem fel le hullámzott Zayn mellkasán. Elmosolyodtam. Aztán kinyitottam a szemeimet, és felnéztem rá. Olyan volt, akár egy angyal. Békés. És édesen aludt még. Megint éreztem, hogy bökdösnek. Akkor ez nem lehetett Zayn...

-Te meg? -néztem fel Kate-re, aki lélegzetvisszafojtva kuncogott, nehogy felébressze Zaynt.

-Ajj, annyira cukik vagytok! -suttogott. -Látom kibékültetek, nagyon örülök neki. 

-Megbeszéltük. -mosolyodtam el, majd lemásztam Zaynről, és kisurrantunk a szobából.